A gyereket aggasztja, hogy nem tudja megetetni a követ. Nem azért, mert nem találja a száját. Tudja, hogy tele van szájakkal. Csak azt nem tudja, mit rakjon oda, amit meg is akarna enni.A gyerek a kertben járkált, és nézte azt, ami ott volt. A kő vele együtt falta a látványt. Már tudta: bármivel képes életben tartani a követ, ami átmegy az érzékein. Még egy görönggyel is, ha ránéz, közönséges fűvel, amikor megérinti. Talán még a fű gondolatával is.A negyvenne´gy ro¨vid to¨rte´net főszereplői mindennapi ta´rgyak: fe´su?, tea´skanna, cipo?k, gombok, tu¨ko¨r, ko¨vek, melyeket az éles szemű elbeszélő éppúgy szóra bír, mint a saját családját: anyát, aki folyton takarít, halat pucol vagy mosogat, apát, aki talán még maga sem nőtt fel teljesen, és a mosogato´n a´t, az ebe´d marade´ka´val szo¨kne el a házból, nagypapát, aki helyett a halála után az élőknek kell megkeverni a teát, és dédit, aki vénségére egy párnahuzat-babát dajkál. Miközben bepillantást nyerünk a négy generáció életébe, tö
