A szerző 10. kötetét tartja kezében az olvasó, verseskötet!Így ír róla: Kétezerkettő volt, mikor először repülni vágytam. Szavak szárnyán kicsit el innen, kicsit fel, kicsit belülre, kicsit távol a világ zajától. Páran látták és bíztattak: szépen verdesnek a szárnyaid, ne hagyd abba, lehet ez még nagyon jó! Az út szélén álló őszinte tekinteteket sosem feledem. Nélkülük nem sikerülhetett volna semmi. Egyedül biztos nem
.
A szó, ami bennem oly sokszor születik újra: a szeretet. Lelkemben a varázs, elmémben a tudás, és valóságburkom a test. Érzésekbe rejtett pár gondolat és valódi könnyek, melyeket sohasem szégyellek. Merek igazán élni, sokat és tiszta szívből nevetni, csak sajnos nem mindig tudok! A gyűlölködést inkább meghagyom másoknak
Ez a mi mesénk, a semmiből ide le a földre érkezett. Mosolyunkkal öleljük át anyáinkat, hadd nevessenek velünk ők is, s együtt nézzük, ahogy a nap belőlünk egyre nagyobbat álmodik. Éljünk, égjünk, szárnyaljunk, legyen minden nap egy nagy kerek egész, mielőtt a holnap újra semmi lesz, s akkor jöhet a csend, ami többé majd el nem ereszt.
S egyet soha ne felejts el! Amilyen vagy, én majd pont úgy szeretlek! Köszönöm, hogy tizedszer is velem tartottál! Hát akkor, ahogy szoktuk
kezdjük, szálljunk fel!...
