Egybeláttatni azt is, amit másképp bajosan, vagy egyáltalán nem lehet. Mert nem és csak így lehet. Az Adj magadnak időt novelláiban rengeteg név, sorskavalkád, férfiak asszonyokkal, fiúk lányokkal, asszonyok, özvegyek, elvált szépkorúak, Azelőtt, hogy eltévesztenénk: mi tesszük egymással mindezt. Megtenni, elszalasztani, megbánni, elfelejteni, aztán a csend. Ebben a csendben mélyed el, itt kezd dolgozni Kölüs Lajos. Folytani és újrakezdeni, a ránk szabott idő végén. Telik, nem múlik. Ebből a jelentékeny tömegből hozza fel történeteibe a jelenbe ágyazott múltat. Szilánkot szilánkhoz, szálakat újrabogozva, törések mentén, elmélyülő mosollyal, egy flakon pillanatragasztóval. Vagány? Merész? Szomorú? Az élettel, akarjuk, nem, óhatatlanul dolgunk akad. E nehézkedéssel maradni gáláns ajánlat. Ástak már betűhomokot történetpiramisról? (Sütő Csaba András)
