Hogy kinek mit jelent ez a szó, hogy szülőföld, talán nem is lehet szavakkal megfogalmazni. Ez egy érzés, amely ott bujkál mindenki lelkében, apró kincsekbe rejtve. Amikor elhangzik ez a szó, hogy hazamegyünk, szívünk hevesebben dobog. Szemünk a távolba réved, és fátyolos tekintettel próbáljuk előhívni szívünkből a rejtett kincseinket. Látjuk az akácos utat, a faluban az ismerős utcákat, amelyeken ezerszer végigmentünk. Keressük a házat, ahol születtünk, és ahol a szüleink féltő gondoskodása mellett váltunk felnőtté. Fülünkbe cseng hangjuk: dorgálnak vagy vígasztalnak. Számunkra ez a legszebb zene, mely a mai napig bennünk él. Keressük az illatokat, amelyeket a nyári szellő sodort felénk, és azokat az ízeket, melyet édesanyánk keze varázsolt a családi asztalra. Az albumot lapozgatva szinte elénk tárult minden, ami a múlt emlékeit hordozza. Rácsodálkozhatunk a régi ismerős arcokra, melyek nemcsak a pillanatot mutatják be, de mindegyik mögött meghúzódik egy történet. Ezek a történetek csodás emlékek formájában jönnek elő. A jóízű beszélgetések, a vidám sztorizások, amelyek az apró házak előtti kispadokon születtek. Ez a könyv csak töredékét mutatja be annak a hagyatéknak, melyet Neufeld József hagyott az utókorra. Kis fekete gépével a nyakában ott volt minden eseménynél, amivel megörökítette egy falu mindennapjait, a bölcsőtől a sírig. Benne rejlik emberszeretete és a faluja iránt érzett tisztelete. Ez a könyv egy kis szelet, ami ha időnként a kezünkbe veszünk és átlapozunk visszarepít az otthonunkba a múlt emlékeihez. Itthonról haza megyünk az emlékek rögös útján. Már nincs meg a ház, nem vár benne senki. Csendes álmukat alusszák a szülőföldben a régi ismerősök is. De a képek mesélnek! Nekünk és az utódoknak egyaránt.
