Metonimikus szerkezetűnek mondja az irodalom azt a prózát, ahol egy kötet -novellisztikus - darabjait a hely, az idő és a szerepelők egy részénekazonossága köti össze, a történet kerekségének képzetét is sugallva ezzel.Mikszáth Kálmán két remeke, a Tót atyafiak és A jó palócok a klasszikusaennek, s nagy hagyománya van e formának azóta is. Novák Miklós az olvasót"behúzó", foglyul ejtő könyvének tizenhat darabja ezt követi híven.A labdarúgás a téma, egy fiktív élvonalbeli csapat - a Kanárik -, s annaktág holdudvara, az idő a napjainkba ér, ám az évekre (évtizedekre) nyúlóelőzményeikről is szó esik. Sodróan lendületes történeket ezek, az idősjátékos, a feltörekvő ifjú, a menedzser, a szurkoló, a külhoni edző, azújságíró, az egykori klasszis és mások belső monológjai, fegyelmezettrendben. Látszólag különálló históriák, ám a szereplők vissza-visszatérnek,a szituációk egymásra épülnek, egymást értelmezik, egy valószínűsíthetőtörténet-egész - a szöveg regényszerűségének - illúzióját is megteremtveközben. Nagy-nagy már-már groteszk öntudattal bíró, magabiztosnak mutatkozó,ugyanakkor törékeny, csalfa determináltságban élő, a maguk sorságra,helyzetére reflektálni alig-alig képes lelkek - nemegyszer nyelvileg isroncsolt - csapongásait olvashatjuk, akik ugyanazon léthelyzet foglyai,öntudatlanul is akár. Fikció ez a szépirodalom törvényei szerint, ámlabdarúgásunk esendőségének látlelete mégis, s hiszem, aki itt-ott ismerősalakokra, helyzetekre vél rábukkanni, az sem téved nagyot.N. Pál Józsefirodalomtörténész
