"De nem csak a vulkánoktól izgatott vidékre, hanem a teljes szigetre is mondható, hogy vízmélyi és földmélyi színei vannak. Amelyeket aztán hol a naplemente, hol a szél, hol a gyorsan megjelenő s majd eltűnő köd, hol a fagy kifakít, minimálisra csavar vissza, feketére, vagy a fekete változataiba borítja, mint olykor teszi ezt a lélek a saját lángjával. Akadnak olyan időszakok, amikor Lukácsi szénrajz-szerű fényképei szerteszét hevernek Izland szigetén, s a méretük pontosan azonos azokéval a helyszínekével, amelyeket ábrázolnak.Lukácsi Ákos korábbi albumának, a Ligeteknek a képei fotógrafikákat idéztek meg: holott nem azok. Lukácsi már akkor felülexponálta a felkeresett látványait, amikor felvételekként masinájával rögzítette a jeleneteket. Bátran mondható az is, hogy túlnézte a számára lényegbeli, magános emberekkel tarkított parkjait. Azzal, hogy eltüntette a részleteket, s megnövelte a túlvilágított, vakítóan fehér foltok terjedelmét, a bemozdult, kontúrjuktól megfosztott alakok, tárgyak gesztusokká, s egyben érzelmileg megragadható helyzetekké alakultak. Ez az utólagos képalkotói beavatkozásoktól mentes eljárás s néhány képszerkesztési technika, mint pl. az aszimmetrikus szerkesztés, keretnélküliség a keleti metsző művészek tömör fogalmazását eredményezte. A Ligetek és a mostani kisalbum fotográfiái rokonsága nyilvánvaló. A tájban jelen lévő vonások egyikének-másikának a kiemelése s a többi eltüntetése jellemzi a képeit. Az izlandi helyszínek megszabják, milyen módon készülhet róluk Lukácsi-kép, meghatározzák a művészi absztrakció folyamatát. Az utasítás jelen van a hegyekben, évszakokban, vízfolyásokban, kráterekben, megszilárdult bazalthasábokban. " Géczi János
