Kosaram

Alvilágjárók (ekönyv)

Alvilágjárók (ekönyv)
Alvilágjárók (ekönyv)
Egységár:
1 990 Ft
Fizetendő:
1 990 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!

Boris Vian e művének bő tíz évvel ezelőtt, Kalandárium címmel, már megjelent egy kétségkívül érdekes, de a francia eredetitől a szokásosnál nagyobb távolságot tartó magyar változata.

A regény jelen kiadása új címmel és új fordításban kínálja az olvasóknak a viani szöveget, s e kötet egyúttal a Helikon Kiadó Vian-sorozatának első darabja.

Boris Vian azon írók közé tartozik, akik műveikkel olyan népszerűséget vívtak ki maguknak, hogy utóbb még azok az ifjúkori szárnypróbálgatásaik, zsengéik sem kerülhették el a nyilvánosságot, amelyek publikálására a szerzők soha nem is gondoltak. Az Alvilágjárók, ez a krimibe oltott pikareszk kalandregény, Boris első nagyobb lélegzetű prózai műve eredetileg afféle „belső használatra" szánt olvasmány volt, amely a Vian család és a szerző baráti köre szórakoztatásának, harsány nevetésre fakasztásának nemes céljával íródott. Ám ez a fiókban maradt, s csak jóval a szerző halála után, 1966-ban kiadott regény azóta már az olvasók több generációjának szerzett emlékezetesen vidám perceket, mivel Vian már ebben a korai művében is tanúbizonyságot tesz szárnyaló fantáziájáról, egyedi humoráról és a nyelvi játékok iránti kivételes érzékéről.



Könyv
SzerzőBoris Vian
ISBN9789632274775
KiadóHelikon Kiadó
Kiadás éve2014

Írj véleményt a termékről!

FájlnévMéretMűvelet
Tételek: 0 - 0 / 0 (0 oldal)