Románia. Bánát. Távoli hegyek a Duna felett. Falvak, amelyekben már majdnem kétszáz éve csehek élnek. A világ, ahol megállt az idő. Vadregényes táj és a román Bánát sajátos lakói. Akár idilli is lehetne a kép, ha nem létezne a hideg, amitől még odabent, a házakban is megfagy a víz, a halál, ami néha túlságosan is részese az ottani életnek, az égő gumiabroncsok illata, illetve a sok fájdalmas emlék. Kóbor kutyák, eperfa széttaposott gyümölcse, virágzó aranyvessző, a Duna távoli morajlása. Az egyik ilyen faluba érkezik meg egy morvaországi fiatal tanár. Hogy megtanítsa a helyi gyerekeket írni és olvasni, illetve azért, hogy felejtsen. De a falusi élet mindennapi realitásába és a zárt közösségbe való félénk beilleszkedési kísérleteit egyre inkább beárnyékolják a tolakodó emlékek, amelyek a bánáti táj elszigeteltségében és magányában hirtelen felerősödnek: a gyerekkor, a tornateremben töltött keserves évek, a színházi deszkák, a németországi stúdiók, az elvesztett nők, az utazások magánya, a menekülés, emberi arcok, a közelség elillanó pillanatai
