A Magyarország lovagvárainak műfaja a helyhez kapcsolódó regékre, mondákra emlékeztet, Kisfaludy Sándor és Tompa Mihály irányának modernebb próza-epikai folytatásaként. Mikszáth hitelessége - mint Aranyé - nem történelemtudományi jellegű. Volt oka rá, hogy azt javasolja: ne nyitogassuk a történelmet. Természetesen mese az egész - mondja például a Somlyó vára című írásában, amelynek alcíme Apaffy uram ravaszsága. Mikszáth voltaképpen tagadja a történelmet (s nemcsak itt): Történelmi eseményeket azonban Somlyó nemigen ért meg, félreeső helyeken - és őt ezek érdeklik - nem történik semmi, még a tömlöcbe is a gazemberek söpredéke, legalja van bezárva. A régi jó világból vett bolond dolgokról szólnak ezek a történetek, anekdoták, humorisztikus modorban előadott keserűséggel. A királyok vára (Visegrád) az Arany által is megírt Zách Klára-epizódot idézi föl az Anjouk korából; Mikszáth fölényes történelemszemléletét jól jellemzi a következő mondat: szerencsére felugráltak a király emberei az asztaltól, s felkoncolták a derék öreget, mielőtt kárt tehetett volna Kis Lajosban, akiből később Nagy Lajos lett. A Drégely című fejezetben a Jézus név egyre halkabban hallik, végül csak az Allah harsogott egyedül, s archetipikusnak mondható az áruló varga története ugyanitt; a századvégi Midász-történetek egyik abszurd változata: a besúgót megnyúzzák és arannyal megtöltve küldik vissza testét a feleségének. Az egész kötet a mesélő irónia és józan önkritika jegyében mutatja be a történelmi múltunkat.
