„Ahhoz, hogy az ember megértse az állatokat, először önmagát kell megértenie.” Laurel Braitman kutyája, Oliver súlyos szeparációs szorongásban szenvedett, és egy nap kiugrott az ablakon: „öngyilkosságot” követett el. Noha életben maradt, az állapota nem javult. Miközben gazdája segíteni próbált rajta, eltöprengett: lehetséges, hogy egy állat az emberhez hasonlóan meg tud őrülni? Laurel nekilátott összegyűjteni az „őrült állatokról” szóló történeteket. Rengeteget utazott, felkeresett több „problémás” állatot – tollait kitépkedő papagájt, kényszeresen köröző delfint, depressziós majmot –, beszélt gondozókkal, állatbefogókkal, neurológusokkal, pszichológusokkal. Gyakran szívbe markoló történetei, miközben felelősségre intenek az állatok iránt, az ember és az állat pszichés világa közötti összefüggésekre próbálnak fényt deríteni. Az állatok, érvel a szerző, velünk egyenrangú „lakói” a természetnek, s miközben a viselkedésüket tanulmányozzunk, önmagunkat is jobban megérthetjük.
