HŐSNŐNK, FEKETE RÓZSA ( Pásztor Anita Enikő: Az utca embere c. kötetére) Hősnőnk, Te fekete rózsa, Lírától izzik a próza, Műved: Az utca embere, Vágyak, fájdalmak tengere! Hősnőnk, Te fekete rózsa, Fekete festményed tónja, Harminc abból is, mint írás, Egyszerre öröm és sírás. Hősnőnk, Te fekete rózsa, Zokog a tenger, csíp sósa, Partján jár utca embere, Benned bú s öröm kelleme. Írásodban, a harmincban, Három szép csokorba fontan, Illatozik rózsalelked, Vagy fekete búban szenved. Az első tízben dúl a harc, Utca embere, nagy a sarc, Mit fizetsz világlátásért, De állod szilárdan, láz-érc! Láz, mert fűt a vállalásod, Érc, mert nincs meghátrálásod, Veszít bár szirmot virágod, Hódítni nem szűnsz világot. Műved második csoportja, Mázsás problémáid oldja, Meglátogat a szerelem, Rózsa nyíl földön-tengeren! Hősnőnk, Te fekete rózsa, Versként parázslik a próza, Novelláidban eleven, Lelked szárnyal, csúcson fennen! Hogy aztán siklóreptedben, E lélekszárny megtöressen A harmadik felvonásban, Műved harmadik csokrában. De ez mégsem virághullás, Mert a varázs, az ámulás, Immár magas szinten marad, Hited zöldel, remény-smaragd. Hősnőnk, Te fekete rózsa, Érett festmény és a próza, Kötet: Az utca embere, Öntöz az élet tengere! Íme versem, virág legyen, Ajándék: rózsa levelen! Hutás László Nyíregyháza, 2015.01.28
