Kosaram

Újhold (ekönyv)

Újhold (ekönyv)
Újhold (ekönyv)
Egységár:
990 Ft
Fizetendő:
990 Ft
Áraink az ÁFA értékét tartalmazzák!

Radnóti fiatalon kezdett verseket írni, s „zsengéin” még – természetesen a nagy elődök, Ady és Babits hatása érződik. De már a reichenbergi versek azt mutatják, hogy kezdett elszakadni az irodalmi örökségtől, amit elsősorban a Nyugats általában a szimbolista-impresszionista hagyomány jelentett számára. Az új formák keresésében támogatták az avantgárd irányzatai: legerőteljesebb mértékben az expresszionizmus s kevésbé a szürrealizmus. Az eléggé bő verstermésből a pályájának kezdeti szakaszát jelző első három kötetbe meglehetősen kevés költeményt válogatott. Ezek mind az avantgárd vonzásában születtek: a hagyományos ritmust, strófákat és a rímet elvető szabad versek. Az előző nemzedéktől való függetlenségüket hangsúlyozó, fiatal, lázongó lírikusok formája volt akkor az ún. szabad vers, mely a formai kötetlenséget merész, kihívó, olykor mesterkélt képek zsúfolt halmozásával kapcsolta össze. S újszerű volt sok esetben a versmondattan is: több költeménye egyetlen mondat, mely lélegzetnyi szünet és megállás nélkül a sorhatárokat enjambement-okkal eltüntetve rohan a záró képig.



Könyv
SzerzőRadnóti Miklós
ISBN9789633981597
KiadóDigi-Book
Kiadás éve2015

Írj véleményt a termékről!

Kérjük, lépj be vagy regisztrálj az értékeléshez!
FájlnévMéretMűvelet
Tételek: 0 - 0 / 0 (0 oldal)