A MAGYAR KRÓNIKA ÁRPÁD-KORI SZAKASZÁNAK LATIN NYELVE

Benei Bernadett (Gyöngyös, 1988) az ELTE Bölcsészettudományi Ka­rán2006–2012 között végzett történelem–latin tanári és klasszika-filo­lógia (antik örökség) szakokon. Doktori fokozatát 2021-ben szerezte az ELTE-n. 2013-tól a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudomá­nyi Intézet munkatársa, emellett 2021-től az egri Főegyházmegyei Levéltár levéltárosa. Kutatási területe a középkori és kora újkori magyarországi tör­ténetírás, Bél Mátyás és Timon Sámuel munkássága.Az elmúlt közel kétszáz évben több medievista vizsgálta a magyar kró­nikaszerkesztmény Árpád-kori eseményeit ismertető szakaszát, számos elmélet született a szöveg magját alkotó ősgeszta keletkezésével és annak folytatásaival kapcsolatban. Kristó Gyula 1994-ben fogalmazta meg lexi­kai-stilisztikai vizsgálataira alapozva azt a tézisét (A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig, Budapest, 1994), amely szerint a ma ismert krónikaszöveg egységesnek tekinthető, a 12. század végén – 13. század elején nyerhette el egy újabb átszerkesztés révén jelenlegi formáját. Meglepő módon nyelvészeti szempontból eddig még senki sem vizsgálta a kró­nika textusát. Jelen kötetben a szerző a szövegen elvégzett grammatikai vizs­gálatainak eredményét ismerteti. Azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy a krónika szövege mennyiben alkalmazkodott a klasszikus latin nyelv szabályaihoz, illetve a nyelvi jelenségek igazolják-e Kristó Gyula felvetését.