Szeretek vázlatokat írni, mert a sorok közé lehet gondolni mindazt, ami valóban - ott és akkor - a megszólaltatás eseményében a jelentőség erejével bír. Jóllehet, a vázlat ritkán kerül önmagában a hallgatóság elé. Nem tudunk ezért közé gondolni, hacsak nem akkor, miközben hallgatjuk a vázlatból született beszédet és egy-egy gondolat, vagy szó kapcsán a saját gondolati ösvényünkön haladunk tovább, elengedve fülünk mellett a beszélő hangját. Sokat jelentettek az ilyesfajta saját gondolatösvények bejárásai: templompadban, előadásokon, színházban, tévénézés közben, vagy a gyerekszobában …
Remélem, hogy a kötetben összegyűjtött vázlatok lehetővé teszik a „saját” bejárását. Az olvasó kitölti a vázlat hézagosságát élete hozadékaival és így valami eredeti, személyes, megismételhetetlen születik az olvasás élményében.
