E tárcák hősnője mindennapjaink flaszterén bóklászik. Olykor egy veszteglő troliban szorong a többi utassal, új bevásárlókocsira, banyatankra, málnára, békére, Skóciára vágyva, máskor a gyerekkor kincseit, régvolt alakjait idézi fel magában a tanári szoba csendjében. Szóljon bár a humor, a derű, a remény vagy éppen a dráma, a kétségbeesés nyelvén, szavai közé mindig odaszővi azt az aranyfonalat, ami közös hajlékunkba, a mesébe vezet haza minket, hallgatóit. S onnan kitekintve máris otthonosabb a világ.Volt egyszer egy szegény közalkalmazott, aki beleunván szürke hétköznapjaiba, utazni indult. Nem titok, ez a közalkalmazott én voltam. Bejártam ungot-berket, Budapestet és a nagyvilágot. Még a gyermekkoromba is visszamentem. Láttam ezt, azt, amazt. Bicikliztem, metróztam, gyalogoltam, repültem. Ámultam. Bámultam. Mosolyogtam. Vicsorogtam. Aztán hetvenhét napon át megállás nélkül írtam. Hogy mindez igaz-e vagy sem, ki tudná azt megmondani? Te is tudod, kedves Olvasó, milyen a világ. Ahogy a nyitrai dudanóta mondja: kinek szoros, kinek tág. Halász Margit
