A szatirikus hangvételű regény Fecske Milánt, a pikareszk hőst követi a dunántúli domboktól a Himaláján át a Pireneusok lábához. Főszereplője korunk csavargója, aki a társadalom peremén, ügyessége és eszessége révén próbál boldogulni. Ő Kakuk Marci mai utódja, aki ha csak teheti úton van, messzi tájak, különleges ételek éles szemű megfigyelője, és persze a nőket jobbára sikerrel hajkurászó hódító. Csak kevesen tudják úgy szóra bírni, megnyitni az útjai során megismert embereket, mint Milán, és csak kevesen tudnak néhány oldalban teljes életeket úgy ábrázolni, mint a kötet szerzője. Fecske Milán hogy csak néhányat említsünk belelát a göteborgi magyar emigráns magányába, a párizsi szálloda tunéziai recepciósának kettős életébe, az amerikai tengerészgyalogos szexuális nyomorúságába, a gangeszi csónakos szégyenébe, a svéd házaspárok titkos nemi életébe, az orosz vonatkalauznő buja szokásaiba, a lapp lány titkos kapcsolatába sámán őseivel, az etióp szépség gasztronómiai szokásaiba, az érinthetetlen indiai halottégetők családi ünnepségeibe. Csupa szeretnivaló kisember titkába. Talpraesett hősünk meghitt kapcsolatba kerül velük, hogy aztán mindezeket sok humorral, sodró lendülettel elénk tárja. Mint egy sült fagylalt, olyan volt az az örebrói diszkó. Körben a lányok az édes, remegő tojásfehérjehab, ami fölforrósodott a sütőben , belül, a pultnál meg a jéghideg fagylalt, a részeg férfiak, akik, mint a fagylalt a piskótaalapra, úgy tapadtak a pulthoz. Na, Milán, most te jössz, mondtam magamnak, hát nemhiába sajátítottad te el az Ifjúsági- és Úttörőház táncszakkörében Elemér bácsitól a társastáncok ördöngös lépéseit. Nagy hasznát veheted most ennek! Csak bátran! És bizony kellett a biztatás, mert mit tudhattam én, hogy a fiútársaság nem fordul-e hátra, hogy idegen szívrabló közeleg. Egy igazi ravasz róka, aki éppen valamelyik fiatal jércéjükre kíván lecsapni. Mert bizony a szülővárosom környéki települések diszkóin, báljain igencsak megverték az efféle betolakodók
