Hogy van az, hogy a lemaradások egyre nőnek a korral?S lesz-e egy pont, amikor azt mondhatom, rendben, megtettem,amit megtehettem. És persze az utazás is szerepelt a tervekben,de az utóbbi időben már alig. Azért este a kertben, a fenyőfaalatt ücsörögve gyakran eszembe jut Prága, a szülővárosom.Nem jó érzés, mert erről mintha már örökre le is mondtamvolna, a tervekben sem szerepel, csak az emlékekben. Az ilyenhangulatok aztán néha elvisznek melankolikus árnyak felé, smár önsajnálat nélkül súgom magamnak, hogy ebből a világbólkönnyű szívvel távozom majd, ha eljő az idő.De hát milyen világból? Abból, amelyet bármennyire is szeretnék,nem tudok kizárni az életemből? A megzavarodott világból?Vagy abból, amelyet körülöttem építget a tiszta érzelem, nem istudva, mennyire megnehezíti majd a távozást. A gyermeki csacsogás,az őszinte odaadás, a szeretet. A nyitottságnak az a titka,amit oly kevesen tartanak meg a gyermekkor múltával. Én sem.A világvihar nem meteorológiai jelenség. Nem is a végítélet.Még nem. A világvihar emberi termék. Felfordulás, zavar agondolkodásban. Zavar az erkölcsben. Zavar az önismeretben.
