Borsik Miklós mindenhová magával hordja a fejét, benne látományok és hallományok tömege. Fel-felvillanó képek belülről, cseppkőbarlang, regisztrálja, aminek az árnyképe elsuhan: a Mester utca, a Víg, a Podmaniczky, a Város. Platón örülne. Hallja az ugatást a Tömő utcából, versidézetek suhannak és gabalyodnak, néha megzöttyen, kátyú, teker tovább: biciklis futár. Viszi a csirkeszívet, a lecsót, a bulgurt, viszi az olvasottakat és amit éppen kitalál. Állandóan asszociál, képtelen leállni. Van, amikor történeteket állít össze, ezek ebben a kötetben nincsenek benne, ebben úgynevezett versek vannak, egy tudat cikkanásai. A lelkével nem foglalkozik, elég, hogy lát-hall, a töredékekből atmoszféra támad, villódzik a kint és a bent. Totál realista és teljesen elvont. Ritkán tűnik fel ennyire eredeti tehetség a magyar irodalomban. Spiró György
