ÁSTA

Ásta. Reykjavíkban az 1950-es évek elején ezt a nevet adja Sigvaldi és Helga másodszülött lányuknak. „Ásta léte a szeretetből fakad, és szeretetben nevelkedik majd” – gondolják a szülők, hiszen a kislány az izlandi irodalom egyik nagy hősnéjének nevét viseli, ráadásul az ást szeretetet jelent.Azonban az idill nem sokkal később szertefoszlik: Helga elhagyja férjét és lányait. Ásta nevelőanyához kerül. Mamácskával egészen a kamaszkor beköszöntéig csendesen élnek, ám ekkor a lány nyugtalánná, pimasszá és izgágává válik. Egy iskolai incidens után, tizenhat évesen a fővárosból egy tanyára küldik, hogy ott töltse a nyarat. Itt, a Nyugati-fjordokban talál rá először a szerelemre Jósef oldalán. Ez az új érzés segíthet Ástanak, hogy áttörje a gátakat, és beteljesítse sorsát, amit a nevében hordoz.Ez a lírai, érzékeny, sok hangon megszólaló új Stefánsson-regény – mely kirakósként áll össze a szereplők emlékeiből és az érzéseikhez kapcsolódó költői asszociációkból – egyszerre szól a szeretet sürgető vágyáról és az arra való képtelenségről. Ahogy a De-utschlandfunk írta: olyan ez a könyv, mint egy szomorú Chet Baker-jazzballada.„Felhőtlen boldogság csak a mennyben van, odáig pedig Reykjavík utcáitól hosszú az út. A legfontosabb, hogy a nyugalmunkat őrizzük meg.”