A szerző legújabb könyvének első részében egy reményteljes, fiatal tárcaíró aki a második részben már meglett író napos-árnyékos mindennapjait mutatja be. Az olykor abszurdba hajló realista szöveg bepillantást nyújt egy különös vonal, a tehetség-vagy-nemtehetség, a publikálás-vagy-elhallgatás határán egyensúlyozó alkotó életébe, nem kevés iróniával. Volt idő, mikor Zamfiri még írónak készülődött, de azután inni kezdett, és mint szekrény tetejéről a por, agyfelületéről letörlődött az a bizonytalan képlet, amely lehetővé tette, hogy esténként asztalhoz üljön, és önmaga roncsaiból megteremtse saját mítoszát. (
) Nem, a jövőt nem nekem találták ki, gondolta Thakács, az író (mögötte az elszalasztott, volt lehetőségek; csupán SI-faktoros gyűlölői SI: sárga irigység kísérték hőségesen élete során, és számuk egyre növekedett, ahogy Th.minden, ellene elkövetett gazságoktól függetlenül életben maradt, s még írni is volt energiája).
