Lehet, a vers formai gondjaival küszködik a gondolat, de lehet, elsősorban önmagával, megszületéséért, mindazzal, ami szavakkal rendkívül nehezen fejezhető ki. Részben képei sajátos lebegtetésével, részben pedig motívumai össze-összefonódó szerkezetével kísérletezik. Egy vers drámaisága mindig egy heroikus erőfeszítés feszültsége, mert meg akarja értetni azt, ami a szavak világában érthetetlen és kifejezhetetlen. De az is lehet, hogy tudatosan egy zenei analógiát választ magának, mert az jobban megfelel mondanivalójának. A téma sugallja a zenei analógiát. Az idő és időtlen kapcsolatában, az időnek, mint költői és filozófiai témának a kibontása szükségszerűen felidézi a zene esztétikai kategóriáit. A zene egyben rendszer, struktúra, függőleges és vízszintes kapcsolódások komplexitása. A versnek tehát vannak lehetőségei és a jó vers ezzel élni is tud. A költő szeret a vers élő szövetével játszani, szereti, ahogy a vers fraktálszerűen kivirágzik, rétegeiben a megismerés és önmegismerés szintjei kibontakoznak. E kötet versei két periódus írásait, részben tematikus, részben más rejtett rokonságokat felmutató ciklusait az intimtől a kozmikusig építik, teljesítik ki, az alkotó lélek zenéje pedig az anyanyelv igazi szépségeit szeretné megmutatni.
