Vegyes műfajú prózai-drámai és sokszor a szerző által is elfelejtett írásokat tartalmaz a József Attila- díjas Tóth László (1949) új, kiadónknál sorrendben az ötödik kötete, mely több mint fél évszázad termését kísérleteit, töredékeit, monológjait, drámai műveit, esszébe hajló vallomásait és humoros-szatirikus hangú novelladarabjait, ön- és lélekelemzéseit tekinti át a maguk tarkaságában, sokrétuségében. Változatos terjedelmű és műfajú, különböző irányokba tartó opusai itt az összegzés szándéka mellett egy, a történelem viszontagságai közt örökösen magamagáért küzdő személy(iség) olyan jegyeit is megmutatják, melyek az egészet is más-más oldalról segíthetnek értelmezni.Tőzsér Árpád írta szerzőnk egyik korábbi prózakötetéről: Tóth prózaírónak is kitunő
, aki azonban prózában is azt csinálja, amit verseiben: a lét és a létezés, az egzisztencia alapkérdéseivel néz szembe. Írónk értelmezésében a világ közepét a kiindulási pontot, az origót mindenki maga jelenti saját maga számára, ahonnan két irányba kifelé is, befelé is vezetnek utak, ám hogy azokat végigjárjuk, ki sem kell mozdulnunk magunkból. Hiszen az ember végül is magában hordja, mint Zbigniew Herbert írta egykor, azt az egy-két kérdést, amelyre egész életében hiába keresi a választ.A szerző eddigi kötetei a Gondolat Kiadónál: Határsértők (portréesszék írókról, 2015); ...nagy haszna a Teátromnak (színháztörténeti írások, 2016); Wittgenstein szóvivője... (versek, 2018); A guillotine nyílása, avagy élet ÉS irodalom (szél- és naplójegyzetek, 2019).
