Az utószót jegyző Gróh Gáspár szerint Tóth László e saját műfaját megteremtő könyvében a szóban forgó nevezetes esztendő személyes eseménytörténete tárul fel, melynek időrendje is mutatja az események sodrását, gyorsulását. A naplóból krónika lesz, abból évkönyv, sajátos antológia, beleépül több, önálló kötetként is elképzelhető szöveg-vonulat. Sőt: lehetne a címe akár az is, hogy Tóth László egybegyűjtött művei 1989. Ott van benne mindaz, ami általa és vele történt, amibe kezdett és amit végbevitt, amit megírt, amire reflektált és amivel másokat reflexióra késztetett. [
] Tóth László két lábbal a földön járó idealista, aki a kötelező materializmus korszakában megtanulta, hogy csak az idealisták lehetnek szabadok. Rákényszerült arra is, hogy tisztelje a realitásokat, noha a realitáskészség nem alapelvárás egy költőtől. De egy szerkesztőtől igen, és ő szerkesztő, javíthatatlanul: meg akar ismerni minden lehető értéket, tartalommal akarja betölteni az ismeretlen tereket. [
] Alighanem ő is csodálkozott, amikor számba vette, mi minden fért bele ekkori életébe: azért kellett kihasználni a felbukkanó lehetőségeket, hogy újabbakat teremtsen. [
] Elképesztő a könyv anyagának összetettsége és gazdagsága, alig hihető, mi minden olvasni és írni, szerkeszteni, fordítani, találkozni valója volt ekkoriban Tóth Lászlónak, aki szerkesztőként úgy működött, mintha egy egész szerkesztőség lett volna, s akinek meggyőződése volt, hogy olyan idők járnak, amikor Közép-Európa népeinek különbözőképpen járó órái szinkronba kerülhetnek.
párját ritkítóan összetett tartalmú kötet az 1989, mely úgy szól szerzőjéről, hogy mégsem ő a főhőse. Kor- és főként irodalomtörténet, anyagát az ő személye köti össze, mintha egy olyan monográfia anyaggyűjtése volna, amely a vele és általa 1989-ben történteket dolgozza fel: akár egy gigantikus montázsregény fejezete is lehetne.
