Szlukovényi Katalin költészete meghitt közelséget teremt. Verseit gyakran szinte kényelmesen hétköznapi helyzetekkel indítja, majd a következő mozdulattal megláttatja bennük az abszurd, mulatságos vagy baljós jeleket, és innen halad tovább a kiszámíthatatlan végkifejlet felé. „A badacsonyi kilátóhoz vezető tanösvényen / ötödmagunkkal a házasságról beszélgettünk”. Hogy a kirándulók mit mondtak, abból alig valami hangzik el, de a táj pontos geológiai leírása hirtelen az emberi kapcsolatok felszín alatti rétegmozgásairól kezd szólni. Ehhez a merész többszólamúsághoz kivételes technikai tudás kell. Érdemes figyelni a formák sokféleségére, a stílusrétegek merész váltásaira, a költői utalásokra, a biztos arányérzékre. De kell valami több is: játékosság és derű, ami áthatja a kötet minden sorát. Az Álomkonyha verseiben egy ragyogó hang teljesedik ki. – Ferencz Győző
