A tizenegy éves Adrian Zieglert 1941 januárjában elszakítják szüleitől, és a Spiegelgrund klinikára viszik. A patinás bécsi intézmény korábban lázadó kölykök javítóintézete és a krónikus betegségben szenvedő gyermekek szanatóriuma volt, Ausztria megszállása után a náci „eutanáziaprogram” színterévé vált. Ide kerültek a „rendszeridegenek” vagy a törvények értelmében „fajilag degeneráltak”, hogy „megjavítsák” vagy likvidálják őket. Az itt lakó gyerekek kétségbeesetten küzdenek az életben maradásukért, csupán abban reménykednek, talán az őrangyalaik majd megmentik őket. Adriannak sikerül a csoda: megszökik. Rövid idő után azonban elfogják és visszahurcolják, hogy szemléltető eszközként használják, míg végül a kórházban köt ki.
Ebben a kórházban dolgozik Anna Katschenka osztályos nővér, a regény másik elbeszélője. Anna szeret a gyerekekkel foglalkozni, ám lojalitása és kötelességtudata arra ösztönzi, hogy fenntartás nélkül kövessen minden utasítást. Ő még a háború után, a büntetőpere közben sem rendül meg hitében, hogy csak a kötelességét teljesítette.
A Spiegelgrund falai között zajló emberkísérletek áldozatai számára a túlélés a sors kegyetlen iróniája. Sem-Sandberg könyörtelen történelmi tényeken alapuló regénye a zsarnokság és az igazságtalanság monumentuma Ausztria múltjának egy sötét fejezetéből.
