E novellafüzér rejtélyes-regényes főalakja Nusika nagymama, a panelházakkal körbenőtt kertes családi ház utolsó lakója. Az ő emlékein át és egy sokadik unoka értelmezésében idéződnek fel az egykori családtagok, szomszédok, rabtársak sorsepizódjai, felvillantva egy erdélyi család elmúlt évszázadát. Furcsa dolgokat mesélt, talán összetévesztette magát tulajdon dédnagyanyjával, azzal a buzgó katolikussal, aki Jézus születésének ezerkilencszázadik születésnapjára elgyalogolt Rómába, hogy feloldozást nyerjen amiatt, hogy egy lutheránushoz ment férjhez. Nusika nagymama olyankor, amikor azt hitte, hogy ő Magdolna szépanya, olyan pocsék ételeket főzött, amiket még Hápi úr, a kacsája sem evett meg. Élő példája lett annak, ahogy egyes öregembereknél a valóság és álomvilág között úgy beszűkül az átjáró, mintha nem is létezne. Így összemosódtak napi teendőinek tárgyai a köznapi léten túli, látomásokból s talán olvasmányaiból is származó élményeivel, s ettől a környezete akár azt is hihette volna, hogy hiányzik egy kereke. De nem tartotta hibbantnak a család. Valójában csak annyi történt benne is, mint a külvilág általa fokozatosan és talán akaratlanul kizárt embereiben. Rávetítette ő is az elvárhatót a váratlanul valósan fennállóra. Látomás-halandzsái voltak. Számára megdönthetetlen valóság volt az, hogy ezer év diktátorai hemzsegnek körülötte, belakják nyári konyháját, s még abba is beleszólnak hatalmi szóval, hogy hányig kell hogy számoljon a forrásban lévő víz mellett, hogy csészébe kaparható, valódi lágy tojást reggelizhessen. Vári Attila (1946) költő, író, filmrendező. Sáromberkén született, Maros megyében. József Attila- és Príma-díjas.
