Néha az a benyomásom, hogy él valahol a felhők között egy őrült regényíró, aki abszurd karaktereket gondol ki. Ilyenek például a pisztolyhősök, a magányos farkasok és a hallgatag férfi ak. Azután ezek a karakterek végigvonulnak a történelmen, Japántól Amerikáig, Európától Ázsiáig
mindenhol. Az emberek magukra öltik ezeket a szerepeket, és az ön-sorsrontás mestereiként megfertőzik a környezetüket a keserűséggel. Ki érti ezt? A bátorság és fegyelmezettség ruhája alatt didereg a szívük, részint a magánytól, részint a félelemtől, hogy kilépjenek a magányból a szeretetért. Őrület! És mi történeteket írunk róluk, megfi lmesítjük, felmagasztaljuk, megtiszteljük őket figyelmünkkel. De miért? Hát senki se lát be a jelmez alá? Hát senki nem veszi észre, mennyire félnek ezek a hallgatag emberek a félreértéstől, az elutasítástól? Nem kéne inkább jól pofán vágni azt az őrült regényírót, aki megtévesztette ezeket a szerencsétlen embereket?Mi emberek vagyunk, azaz egymásnak részei. A mi identitásunk, azaz valós személyi névmásunk a MI. Az én csak kreált dolog. Mesterségesen szétboncolt részlet. Senki, ismétlem, senki se boldog egyedül. Mi szeretetre vagyunk alkotva. Nem érzelegni, nem bájologni, hanem szeretni, összetartozni, felelősséget vállalni és egymással kommunikálni.Mi magunk vagyunk az információ, a tartalom, egymás javára.A szerző
