A kötet két téma összefogására tesz kísérletet: a politikai és a poétikai kötöttségek 45 utáni viszonyaihoz szól hozzá a magyar líra néhány szerzőjén keresztül. Az Újhold folyóiratnak (s szellemi közösségnek) a körébe tartozó három költő, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor és Lakatos István közös hagyományból táplálkozó, de eltérő irányú költészete mellett foglalkozik kortársuk, Faludy György expresszív és nagy műveltséganyagot működtető lírájával, illetve a neoavantgárd felé elmozduló Szilágyi Domokos költészetével. A szamizdatkorszakból pedig Petri György munkásságát emeli ki. A könyv Lakatos és Petri (lírájának) közéleti vonatkozásaira összpontosít, a többi költőnek elsősorban a szonettjeivel foglalkozik, azokból néhány jellemző motívumot kiemelve (térbeliség, temporalitás, testiség, akusztikum, vizualitás, petrarkizmus, biopoétika), remélve, hogy egymás mellé helyezésük, a különféle lírai bázisok egy-egy szeletének felmutatása azt a háttérben mozgó kulturális-társadalmi szcénát is valamelyest megrajzolja, amelyben alkotásaik, bő fél évszázad alatt, létrejöttek.
