És jön a következő hajnali álom, írja a Szól a kakas gödöllői gyermekkor éveit újramondó szövegében. Puszta véletlen, hogy álmaimban a Hegy déli oldala eszembe jutott. Az Adlersberger rizlinget, a bajorok borát is csak álmomban kóstolgatom, állapítja meg a Túl a Sashegyen című, szűkebb pátriát megrajzoló írásában. A Leltárban szomorúan rögzíti: És már én is csak álmomban járkálok a Sashegyen. A Háziállatok című, felkérésre született műhelyesszéjében arra jut, nem lehet véletlen, hogy a régi emlékek éppen most keresik fel. Jelentése van mindegyiknek, üzenetértékkel bírnak. Ugyanitt fogalmazza meg, hogy a Ferdinandy-univerzum ezen galaxisában valamennyi prózája többnyire a saját sorsból, az elmúlt bő nyolc évtizedben átéltekből táplálkozik. Végtére is, mit tehet az író, aki hazulról nem csak idegenbe, hanem egy kontinensnyire szakadva ráadásul a koronavírus járvány miatt ittrekedve él kisebb- nagyobb egészségügyi panaszaival? Jobb híján álmában meglátogatja a múltat, megírja az egyaránt hazájának számító Sashegyet és Pestet, Gödöllőt és Strasbourgot, San Juant és Miamit. Pontosítja (vagy ahogy ő fogalmaz: kisatírozza a fehér foltokat) az életművében hiányosnak számító részleteket, újramond és újraír számtalan történetet. Családi titkokat tár fel, társadalmi igazságtalanságokon háborog, irodalmi kérdéseket elemez.
